Szokások és megszokások

Szokások és megszokások

Amikor összeismerkedtetek, mindkettőtöknek voltak, és jelenleg is vannak szokásaitok. Ez lehet bármi, a lehetőségek száma a végtelenhez konvergál. Nem hajtod fel a WC-ülőkét, szipogsz, megmosod a párizsit evés előtt, túrod az orrod, stb. Ezek a kezdeti időben nem tűnnek fel, mert részben elvakít a szerelem, részben pedig jelentéktelen dolognak tűnnek, a tervezett közös jövőt tekintve.

Aztán valami megváltozik, és azt veszed észre, hogy amit észre sem vettél, az már zavar, idegesít, el sem tudod viselni. Mi változott, a szokások ugyanazok, te is ugyan az vagy, a párod is, de valamim égis más.

Amikor elmúlik a kezdeti lángolás, amikor már nem teszed meg a kedvesednek azt mit addig megtettél, amikor levetted őt a felső polcról, amikor már nem annyira fontos, vagy amikor megcsalod, amikor elkezdesz hazudni…

Ekkor kezd zavarni a másik szokása. De nem azért mert most jobban zavar, mint előtte, hanem azért, mert ez – legyen az bármilyen ok, – lehetőséget ad arra, hogy eltávolodj tőle, hogy elérd, hogy ő távolodjon tőled.

Ennek az egyik oka az, hogy több időt tudj nélküle eltölteni, hogy ne kérdezzen meg mindent, ne is legyen kíváncsi arra, hogy mivel töltöd a napjaidat, és így magyarázkodni sem kell. A másik ok, ennél sokkal összetettebb. Alapjában tudod, hogy ő jó ember, annak kell lennie, hisz őt választottad, ha nem az lenne, akkor be kéne ismerned magadnak, hogy rosszul döntöttél. És mivel ő jó, nem érdemli meg azt mit tőled kap, ezzel együtt te is jónak tartod magad, mert szeretnéd őt tudat alatt megkímélni, attól hogy el kelljen viselnie, hogy te ilyen gonoszul bánsz vele.

…és a szexuális szokások

Ha ezeket nem beszéltétek ki még az elején, akkor ez is problémaként fog rárakódni, a már meglévőkre. Sokan mondják, hogy a szex nem fontos egy kapcsolatban, ám akik ezt állítják, nem gondolják komolyan, sok esetben csak azt a tényt próbálják, palástolni e kijelentéssel, hogy nekik valójában fontos, ám nem merik, vagy nem szeretnék ezt beismerni. Kivételes esetekben valóban vannak olyan személyek, akiknek ez nem fontos, vagy legalábbis nem úgy tekintenek rá.

Ha te szeretsz bizonyos szexuális szokásokat, – ami lehet általánosan elfogadott dolog, de lehet extrém viselkedési forma is, – és ezt nem feded fel a párod előtt, akkor biztos, hogy soha nem fogod vele megélni azt a kívánt élményt.

Amikor még nagy lánggal ég a dolog, akkor nem feltűnő, hogy a párod naponta neked adja magát, szinte minden nap van szex. Ám amikor már nem kap bókokat, elfelejted a névnapját, amikor már levetted őt a magasabb polcról, akkor ő sem fogja erőltetni a szexet, hisz ő jól elvan akkor is ha csak néhány havonta kap valamit belőle. Ezzel szemben te, meg fogsz őrülni attól, hogy nincs elegendő, amennyire vágysz, jelentkeznek az elvonási, tünetek, és általában türelmetlenebb leszel vele, és ezáltal tovább romlik a helyzet.

Aztán jönnek a megcsalások, az állandó szerető ott lesz a mindennapjaidban, és persze te majd azt gondolod, hogy ő nem is sejti.

Ideális esetben, az ismerkedés során ki kell beszélni minden szexuális szokást, beállítottságot, és minden olyan dolgot, ami neked fontos, el kell mondanod. Ha ő hasonló beállítottságú, akkor meg fog érteni, és lényegében jól alakulnak a dolgok. Ha ő elképzelni sem tudná, hogy megtegyen veled olyanokat, amit szeretnél, akkor ezt jó ha időben megtudod, hogy később ne érjen meglepetés. Szintén jó ha megosztod a jövendőbelivel hogy neked mi tetszik, mi vonz, ami az ami felizgat, és mi az ami kizárt hogy megteszed. Lehet, hogy kellemetlen erről beszélni. Képzelj el egy nőt, amint feltárod neki a kedvenc felállásod, amikor egy fára vagy fellógatva, megkötözve, amiben neki azt a szerepet szánod, hogy meztelenül olvasson fel neked Shakespeare verseket, és közben egy pávatollal simogassa a herédet. Hidd el jobb, ha az elején, megszabadul tőled az a nő, akinek ettől a hátán futkos a hideg borsóleves az elképzelésedtől.

Fontos a szex, fontos hogy olyan partnert találj, akinek ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló elképzelése van a dolgokról, mint neked, mert így a későbbiekben nem kell titkolóznod, nem kell hazudni, nem kell nélkülöznöd sem, és végül nem kell az imádott nőt elveszítened.

Tags:
Még nincs hozzászólás, legyél te az első

Szólj hozzá, mond el a véleményed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

© 2019 Nő és Férfi

Jelentkezz be a fiókodba

vagy    

Elfelejtetted az adatokat?

Create Account