Válás után megváltozik a világ körülötted

Válás után megváltozik a világ körülötted

Az emberekre általában jellemző, hogy mire a házasság kötelékébe lépnek, előzőleg nem tudnak elegendő tapasztalatot összegyűjteni. Ez alatt értem a szexuális megtapasztalást, és ezzel együtt a megfelelő tudást, ami képessé teszi arra, hogy a párját a legteljesebb mértékben kielégítse, sok esetben nincsenek megfelelő vagy elégséges ismeretei, általában az emberekről, a viselkedési szokásokról, és nincs elegendő tudása arról, hogy ez a világ, amiben élünk, milyen buktatókkal tudja megnehezíteni az életét.

Ami van tudás, és információ, az lényegében a szülőktől származik, és kismértékben a közvetlen környezetben élőktől, mint a rokonok, barátok, stb. Erre a tudásra még az egyetemi képzés sem képes elegendő adatot szolgáltatni, és főleg nem ezek kezelésére bárkit felkészíteni.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy nő buta, hanem azt hogy hiányosak az ismeretei.

Szóval amíg a házasság működik, addig a menet közben megszerzett információk kiegészítik ezt a fajta tudást, illetve a közös élet tapasztalatai, segítenek abban hogy minél több információ álljon rendelkezésre, hogy adott helyzetben tudj helyesen dönteni.

A probléma akkor jelentkezik, ha ez a kapcsolat megszakad, amikor vége egy korszaknak. Ilyen esetekben egy nő képes teljes apátiba zuhanni, úgy érzi, hogy vége van mindennek, nincs értelme már az életének, stb. Ez részben így is van, hisz az életről alkotott elképzeléseinek a forrása, kilépett az életéből, aki addig segített a döntések meghozatalában, aki támogatást nyújtott, és aki az egész életének az alapja volt.

Egy ilyen helyzetben a nők kétségbeesetten próbálnak találni egy új kapcsolatot, ami által visszakaphatná a régi életének legalább egy részét. E kétségbeesés alapján, bármi jobb, mint a semmi alapon, belemennek olyan kapcsolatokba is, ami eleve világos, hogy működésképtelen.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a házasságban töltött évek alatt, – ami általában 1-3 évtized, – a világ alapjaiban változott meg, ami régen ideálisnak volt mondható, az már teljesen megváltozott, vagy esetenként el is tűnt. Ebben a megváltozott világban egy romantikus beállítottságú nő egy inkább elveszíti a realitás-érzékét. A férfiak számára ez nem annyira tragikus, hisz amíg kapcsolatban élnek, tulajdonképpen az egész világ előttük hever, folyamatosan képesek tudást, és tapasztalatot gyűjteni.

A válás után a legtöbb esetben a férfi hamar talál magának való nőt, akivel újra kezdheti az életét, hisz szinte azt mondhatjuk, hogy az előző házassága ideje alatt erre készült fel. Itt sok érv és ellenérv ütközik, ám amit tapasztaljuk, a férfiak legfeljebb csak rövid időre veszítik el a realitásukat a világ felett, de hamar talpra állnak és rövid időn belül megtalálják a párjukat.

Felgyorsult kommunikáció, megváltozott gazdasági háttér, az emberek egyre kevesebbet használják, a kérem és a köszönöm szavakat, egyre kevesebben vannak tisztában az udvarlás fogalmával, sokan inkább az egyéni érdekek motiválják az embereket, a közösségi kapcsolatok egyre lazább és szélsőségesebb irányt követnek.

Tags:
1 hozzászólás
  1. Veronika 7 hónap ago

    Az én esetem is jellemző e nézetek szerint. Most 61 éves vagyok, egy éve özvegy. A házasságom 38 éve alatt, a nagyon ritka szeretkezések alkalmával soha nem volt orgazmusom! A férjem eléggé hagyományos módon közelítette meg a kérdést, amikor neki kellett, akkor rendelkezésére kellett állnom, ami átlagosan 3-5 perc alatt lezajlott, aztán fordult a másik oldalára. Eléggé sablonos helyzet. Én soha nem is gondoltam arra, hogy az ilyen aktus nekem is jó lehet, mint ahogy nem is volt az. Soha nem kerestem mást, soha nem volt, mással szexuális kapcsolatom, így nem is volt viszonyítási alapom.

    A változás akkor kezdődött, amikor egy baráti kör által meghívást kaptam egy buliba, ahol is elég sokan voltunk, nyár lévén a kertben folyt a móka, volt minden, evés-ivás, és táncmulatság. Volt ott egy nálam jóval fiatalabb férfi, aki feltűnően sokat, legyeskedett körülöttem, és folyamatosan próbált mindig a közelemben lenni. Én eléggé tartózkodó módon tartottam magam, és a távolságot tőle. Ezt a barátnőm is észrevette, és próbált biztatni, hogy az az ember egy rendes férfi, próbáljak kicsit lazább lenni, már majdnem egy éve elment a férjem, próbáljak kicsit felszabadultabban körülnézni a világban… és még sok ilyet mondott, miközben iszogattunk is. Én nem akartam másik férfit, pontosabban csak nem tudtam elképzelni, hogy közel 40 év után más ölel meg, megérint, vagy akár még tovább is juthat a dolog.

    Aztán egy kicsit később odajött hozzám az említett férfi, és megkérdezte hogy volna-e kedvem egy kicsit sétálni vele. Én igent mondtam, hisz egy kis séta még belefér. Nem szaporítom a szót, a lényeg hogy a kert végéből nyíló gyümölcsöskert végében volt egy kis park szerű rész, ahol leültünk egy padra, és beszélgettünk, közben iszogattunk egy kis bort is.
    Elmondta hogy mennyire tetszem neki, hogy a kor nem számít, blablabla…

    Meg fogta a kezem, és én hagytam mert jól esett, aztán egyre több helyen fogott meg, simogatott, én pedig teljesen összezavarodva, és elérzékenyülve, egyre inkább éreztem hogy ez az ami eddig nem volt az életemben, rájöttem hogy kedvesség, a figyelmesség eddig elkerült, és most egy idegen férfi teljesen megváltoztatta az érzéseimet, a gondolataimat.

    A lényeg az hogy a sok beszélgetés után ölelkeztünk is, és ami legmegdöbbentőbb, hogy olyan helyekre is nyúlt, ahol azelőtt más férfi keze még nem járt. Számomra nagyon ijesztő volt az érzés, ám egyben nagyon élveztem a dolgot, valójában nem voltam biztos benne hogy hagynom kéne-e vagy sem, ellenálljak vagy engedjem el magam.

    Amíg ezen agyaltam azt éreztem hogy mindenem remeg, és az az érzés ami a lában közt megremegtetett, egyre hevesebben rázza mindenem, aminek a következtében, olyan érzést éltem át, amit még életemben soha. Rettentő élvezetes volt, ám egyben ijesztő is, hisz nem tudtam hogy ez normális érzés, amit úgy hívnak hogy élvezet.

    Rám tört a remegés, a félelem, az öröm, a szégyen, és minden más ami lehetséges. én visszamentem a házba, és egy ismerősömet megkértem hogy vigyen haza, mert nem érzem jól magam.

    Ettől kezdve próbáltam hozzájutni minden elérhető információhoz, hogy megtudjam mit éltem át valójában. Van egy barátnőm, aki segített hogy feldolgozhassam ezt az élményt.
    Azóta már többször is volt orgazmusom, megtanultam hogyan tudom magamnak is előidézni ezt a fantasztikus élményt, és amint van rá módom, meg is teszem.

    Tanulságul annyit mondanék csak, hogy ha ezt az érzést átélhettem volna 40 évvel korábban, akkor biztosan nem elégedtem volna meg azzal amit a férjem nyújtott nekem. Nem tudom hogy neki mi volt a realitása, a szex vonatkozásában, mert soha egyetlen alkalommal sem beszéltünk róla, számomra a szex annyi volt, amennyi.
    Ez az oldal sok információt adott nekem, és ha az én esetem valamennyire általános, akkor még nagyon sok nő lehet ilyen helyzetben, akiknek üzenem, hogy: Amiről nem tudsz, arról nem is lehet véleményed, járjatok nyitott szemmel a világban, és találjátok meg a számotokra legjobb dolgokat.
    Köszönöm

Szólj hozzá, mond el a véleményed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

© 2019 Nő és Férfi

Jelentkezz be a fiókodba

vagy    

Elfelejtetted az adatokat?

Create Account